Díjak, oklevelek, elismerések — sokak számára ezek jelentik a reklámszakma csúcsát. Pedig a kampányok sikerességét többnyire eladásokban, elérésekben, átkattintásokban mérjük, ám az out-of-the-box ötleteknél — ne tagadjuk — sokat számítanak a szakmai elismerések is. Elsősorban digitális megoldásokra szakosodott ügynökségként ezért is örültünk különösen, amikor elnyertük „Az Év Honlapja” díjat a MySuzuki számára készített weboldallal. Ez a szakmai elismerés idén ünnepli a 20. évfordulóját, ez a bejegyzésünk annak apropóján született.
A digitális hozzáállás nálunk nem csak duma
Digitális fókuszú, innovációvezérelt kreatív ügynökségként mindenünk az egyedi, fogyasztók számára is releváns tartalmak létrehozása. A kampányokon való munka nálunk már a stratégiaalkotással és a koncepciók kitalálásával kezdetét veszi, ezt követően tervezzük meg a webes eszközöket és az online tartalmakat, hogy végül a fogyasztókat a megfelelő felületekre, a megfelelő hatékonysággal csatornázzuk.
Aztán természetesen mindent mérünk, majd optimalizálunk, aztán ismét mérünk, végül értékeljük az eredményeket. Digitális ügynökségként működni komoly vállalás: folyamatos az innováció, itt nincs idő pihenni, ezért az új lehetőségek kutatása a napi munkánkat is teljesen átszövi.
A MySuzuki weboldalra átgurulva…
2019-ben a MySuzuki weboldal tervezésekor olyan átfogó digitális platformot akartunk megalkotni, amire itthon kevés példa akad. A webes felület elsősorban sales support funkciót lát el, amelyen eközben rengeteg, folyamatosan változó tartalom jelenik meg. Ezek elsősorban a márka építését és a szolgáltatási körök bemutatását szolgálják. Ennél fogva nemcsak a felület kialakítása jelentett kihívást, hanem annak a mindennapos tartalmi menedzsmentje, illetve a kommunikációs aktivitásokba történő integrálása is.
A MySuzuki.hu weboldalon azóta is állandó fejlesztéseket végzünk elsősorban a tartalmakra vonatkozóan, valamint strukturálisan, a weboldal funkcióinak tekintetében is. Az aktuális kihívást a közép-kelet-európai országokra történő nyelvi lokalizáció jelenti.
Azért is örültünk különösen „Az Év Honlapja Minőségi Díj” elismerésnek, mert ez visszaigazolta a munkánkat, és magabiztosságot adott a csapatnak abban, hogy ügyesen hozunk létre kiemelkedő, a céloknak megfelelő webes felületeket. Ráadásul a későbbiekben konkrét érdeklődők is akadtak, akik a referencia munka alapján bíztak meg minket webes projektjeik megvalósításával.
A digitalizáció útja a jövőben
Nem kérdés, hogy merre halad a világ és vele együtt a reklámszakma előtt álló út is. A digitális megoldások terén csak akkor lehet kiemelkedő munkával előrukkolni, ha a kutatás a napi munkánk része, és folyamatosan vizsgáljuk, milyen új lehetőségeket rejtenek a platformok a márkák számára, valamint milyen élményeket nyújtanak a felhasználóknak. Az állandó inspiráció mellett a digitalizációs folyamatok az ügynökségek belső és az ügyfelekkel történő együttműködéseiben is egyre több lehetőséget kínálnak, többek között a projektek hatékonyabb vezetésében.
Régebben az online kommunikáció csupán egy kis szeletet hasított le a cégek marketing tevékenységéből, mára viszont ez teljesen megváltozott. A digitális marketing az évek során egyre komplexebbé vált, önálló részterületek jöttek létre, és digitális kommunikációra specializálódott ügynökségek születtek. A közeljövőben várhatóan itthon is az e-kereskedelem robbanásszerű áttörését fogjuk átélni, ami a pandémiás helyzet által átalakított fogyasztási mechanizmusokban már most is érezhető. A social média platformokon egyre inkább tapasztalható impulzusvásárlás láthatóan átalakítja a jelenlegi, még hagyományosan felépült webshopok szerkezetét, így a közeljövő webshopjainak vásárlói élményt is kell majd nyújtaniuk a temékeik eladásához.
Mi a Friendly™-nél a tartalom alapú kommunikációban hiszünk, és úgy látjuk, hogy ebben a márkák akkor teljesítenek jól, ha minél személyesebbre veszik a kommunikációs stílust, amivel a fogyasztóikhoz fordulnak. És itt jön képbe az ügynökségi tapasztalat, kreativitás: a stratégiától egészen a kész tartalmak fogyasztókhoz való eljuttatásáig szakértőkre van szükség.
És végül kanyarodjunk vissza a szakmai elismerésekhez
A hagyományos reklámügynökségi kampányokat értékelő díjakon túl a digitalizáció áttörésével nem véletlenül jelentek meg újabb szakmai versenyek és elismerések. Az online kampányokra és digitális megoldásokra fókuszáló ügynökségek számára nemcsak az átlagon felüli kreativitásuk visszaigazolása a fontos, hanem a folyamatos innováció értékelése is. Azoknak a reklámügynökségeknek, melyek töretlenül azon dolgoznak, hogy újabb és újabb digitális megoldásokat fejlesszenek ki, fontos szempont, hogy legyen olyan szakmai színpad, ahol megmutatható, hol jár most és merre tart az iparág.
—
Majercsik Jojó
senior copywriter
A Friendly™ Creative Innovation Space egy erős stratégiai szemléletű kreatív ügynökség, ahol lépést tartunk a digitális tér alakulásával, változásaival. Céged, márkád és/vagy szolgáltatásod hatékony kommunikációjához minden eszközt és kompetenciát (stratégiai- és kreatív tervezés, médiatervezés, fotó- és filmprodukció, digitális eszközök- és webfejlesztés) házon belülre hoztunk. Ha többre vagy kíváncsi, vagy dolgoznál velünk, akkor jelezz nekünk itt.